Kardos Rita
Viselkedéselemző, családterapeuta
Rólam
Az örökbefogadással 1996-ban kerültem kapcsolatba, amikor az Egyesült Államokba utaztam és megismerkedtem későbbi munkáltatómmal a Rosenstock, Lowe and Nickols, Attorney at Law, nemzetközi örökbefogadással foglalkozó ügyvédi iroda vezetőjével, majd a Magyarországon és az Ukrajnában zajló nemzetközi örökbefogadások referense lettem. Jelenleg Belgiumot és továbbra is az Egyesült Államokat képviselem nemzetközi örökbeadások kapcsán az Emberi Erőforrások Mnisztériuma Örökbefogadási és Nőpolitikia Főosztálya és az említett államok Központi Hatóságainak megbízásából.
2013-ban meghívást kaptam a Pest Megyei Gyermekvédelmi Központtól, hogy vezessem az Örökbefogadási Szolgálatot, ahol 6 évig dolgoztam. 2015 óta a leendő örökbefogadó szülők számára szervezett tanfolyam keretében, szakmai vezetőként, gyermekvállalási nehézségekkel küzdő párok és egyedülálló személyek örökbefogadásra való felkészítésében veszek részt.
1996-ban fél évet éltem az Egyesült Államokban, a 90-es évek végén és az ezredforduló elején Ukrajnában dolgoztam és éltem rövidebb ideig. 2011-ben Franciaországban tartózkodtam, majd Svédországban, Stockholmban a királyi negyedben éltem több, mint 3 évet. Szabadidőmben párommal a világot járjuk. Legkedvesebb úticélom Szicília és az Egyesült Államok.
Hivatásom
Az örökbefogadás a gyermekvédelem egyik legösszetettebb feladata. Az örökbefogadott és örökbefogadó́ részéről, bármennyire is bizakodóak a végkimentelt illetően, mind a két oldalról a veszteség és a gyász érzésével indul a folyamat, így a család életében szinte törvényszerűen felmerülő nehézségek megoldásához, a helyzet egyedisége okán, speciális segítségre van szükség. Ebben az izgalmas folyamatban a gyermek családba kerülése előtt, majd a családba kerülést követően veszek részt, mint pár- és családterapeuta.
Amiben segíthetek:
-
Párterápia: kommunikációs nehézségek, családon belüli erőszak, bizalomvesztés
-
Örökbefogadásra való felkészítés – egyéni, illetve csoportos foglalkozások
-
Örökbefogadást követően: örökbefogadást követő depresszió (post- adoption blues), örökbefogadással kapcsolatos családi problémák, örökbefogadási kommunikáció (pld: hogyan mondjuk meg?), származás megismeréséhez fűződő érzelmek, gyermek és felnőtt örökbefogadottak elakadásának megsegítése
* Kardos Rita jelenleg másik helyszínen fogadja a pácienseket.
Tanulmányok
-
Károli Gáspár Református Egyetem- Pszichológia szak (MA) folyamatban
-
BABES - BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM - Pszichológia és Pedagógia Tanszék, Pszichológia (BA) - viselkedéselemző
-
SEMMELWEIS EGYETEM - Egészségügyi és Közszolgálati Kar Mentálhigiénés Intézet - Mentálhigiénés Családtudományi és Családterápiás Szakember (MA) – 2020
-
SZEGEDI EGYETEM - Szociális Kar – Gyermekvédelmi Szociális Munka (1995)
-
EFT - Érzelemre fókuszáló párterápia I., II.
-
Örökbefogadásra felkészítő tanfolyamvezető (20 órás „képzők képzése” - Családbarát Ország Non-Profit Közhasznú Kft. EFOP-1.2.6 - VEKOP - 17-2017-00001) (2017)
-
Gyermekvédelmi Mediátor- 55/2015 (Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület – engedélyszáma: S-05-027/2013) (2015)
-
Gyermekjogi képviselő (120 órás képzés - Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ) (2014)
-
Svéd nyelv és civilizáció - Svédország, SAS - (2013)
-
Kommunikáció nehezen kezelhető emberekkel, asszertív, agresszív és elnyomó karakterisztikák (1994)
Publikációk
-
A haldokló és a halál méltóságáért (1995)
-
Tükröm, tükröm. Az örökbefogadás hatása az identitás kialakulására (2020)
-
„.... mert, aki végképp senkié, az mindenki falatja” (2020)
Örökbefogadott, gyermekotthonban nevelkedett gyermek kötődési sérülései és azok korrigálása családterápia segítségével.