Máté Orsolya vagyok,
Klinikai és Mentálhigiéniai Gyermek- és Ifjúsági Szakpszichológus, Autogén tréning relaxációs terapeuta.
Pszichológus diplomámat 2014-ben szereztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, klinikai szakpszichológusi végzettségemet pedig 2019-ben a Semmelweis Egyetemen. A pályafutásomat pedagógiai szakszolgálatban kezdtem, ezt követően ösztöndíjas rezidensképzés keretében kerültem az egészségügybe.
Közel 10 éves tapasztalattal rendelkezem osztályos gyermekpszichiátriai kivizsgálásban. A Semmelweis Egyetem Gyermekklinikáján különböző gyermekpszichiátriai zavarok – autizmus, ADHD, szorongásos és hangulati kórképek, evészavarok – diagnosztikájában és terápiájában, valamint szomatikus osztályokon gondozott gyerekek támogatásában dolgoztam szoros multidiszciplináris team részeként. Emellett fiatal felnőttek kognitív szemléletű esetvezetésében és csoportterápiák vezetésében is szereztem gyakorlatot.
Az évek során érdeklődésem középpontjába a neurotipikustól eltérő fejlődés (ADHD, autizmus), a krónikus állapotokkal (pl. 1-es típusú diabétesz, Crohn-betegség, vesebetegségek) való megküzdés, valamint az érintettek és családjaik támogatása került. A gyász lélektana szintén fontos terület számomra.
Több mint 10 éve rendszeresen végzek önkéntes munkát autista fiatalokkal és 1-es típusú diabéteszesekkel foglalkozó alapítványokkal és egyesületekkel. Szakmai fejlődésemet nagyban formálta saját szülővé válásom is. Az évek során tudományos folyóiratokban jelentek meg cikkeink többek között az ADHD és szülőség, korai maladaptív sémák, evészavarok és 1-es típusú diabétesz témakörében.

"Gyermekek esetében különösen fontosnak tartom a szülőkkel való szoros együttműködést. Munkámban a játékterápia, művészetterápia, kognitív viselkedésterápia, valamint a pedagógusok bevonása is hangsúlyos szerepet kap. Terápiás tapasztalataimat elsősorban kognitív és rendszerszemléletű megközelítésben szereztem, de nyitottan alkalmazok dinamikus szemléletű elemeket is. Munkám során rendszeresen veszek részt szupervízióban és intervízióban."
A hozzám forduló gyermekek, kamaszok és felnőttek számára igyekszem olyan érzelmileg biztonságos közeget biztosítani, amelyben nyitottan beszélhetnek panaszaikról és élettörténetükről. A probléma természetéhez illeszkedő részletes pszichodiagnosztikai vizsgálatot végzek (első interjú, anamnézis, kérdőívek, becslőskálák, projektív tesztek, viselkedésmegfigyelés, szükség esetén intellektus-felmérés), ezt követően közösen határozzuk meg a terápiás célt.
Tanulmányok
-
2025 Kognitív viselkedésterápiás testsúlycsökkentő módszerek képzés
-
2025 Sématerapeuta képzés I. modul
-
2018-2023 pszichoanalitikusan orientált egyéni önismeret, kiképző pszichoterapeutánál
-
2018 Négyüléses serdülőkonzultáció képzés
-
2017 Child Life Specialist képzés
-
2017-2019 150 órás csoportos önismeret, Magyar Pszichodráma Egyesület
-
2016-2018 Autogén tréning relaxációs terapeuta
-
2015 CAT-Kit (Kognitív-érzelmi tréning) alkalmazására felkészítő tanfolyam
-
2014 Woodcock-Johnson Kognitív Képességek Tesztje használatára jogosító tanfolyam
-
2015-2019 SE Klinikai Pszichológia Tanszék, klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
-
2012-2014 ELTE Fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia MA
-
2009-2012 Debreceni Egyetem, pszichológia BA


